Sanofi

Meríts ihletet: Alexander története

Otthagyni egy biztos állást álmaink valóra váltásáért egyszerre lenyűgöző és rémisztő élmény. Szükséges némi önmeggyőzés és bátorság ahhoz, hogy „egyedül belevágjunk” – ez az emberek zöméből egyszerűen hiányzik. Mindazonáltal, amint az Alexander (alapkezelő) története bizonyítja, az erőfeszítés jutalma valóban bőséges lehet.

Hogyan tettél szert egy ennyire   megterhelő foglalkozásra, mint a pénzügyek menedzselése?

Amióta csak elvégeztem az egyetemet, a pénzpiacon akartam dolgozni. Miután egy ideig külföldön tanultam és éltem, 2002-ben visszatértem Görögországba. Akkoriban a dolgok nem mentek valami jól, nehéz volt elhelyezkedni a pénzpiacon. Emiatt egy felvonógyártó vállalatnál kezdtem dolgozni pénzügyi kontrollerként, ami rendkívül jó, és remekül fizetett állás. Egy év múlva interjúra hívtak egy görög bankba, amire el is mentem. Kezdő kereskedői pozíciót ajánlottak, az akkori fizetésem feléért, azonban mégis otthagytam az állásomat, hogy végre azt csinálhassam, amit mindig is akartam. Négy év múlva osztályvezető lettem és további 2 évig töltöttem be ezt a posztot. 2010-ben üzlettársammal együtt otthagytam a bankot, hogy megalapítsuk saját alapkezelő vállalkozásunkat.

Mennyire volt nehéz belevágni egy saját vállalkozásba, voltak nehézségek?

Júliusban leültünk és megpróbáltuk kideríteni, hogy mit csináltunk rosszul. Azóta remekül teljesítünk. Most költözünk Londonba és kitűnőek a kilátásaink.

“Sohasem könnyű és sohasem akadálymentes”

Milyen érzés volt csak így, saját erőből belevágni?

Először is, én tényleg élvezem azt, amit csinálok. Azt hiszem, ha nem így lenne, már feladtam volna – nem is egyszer! Olykor pénzügyi értelemben nincs értelme folytatni, az egyetlen érv a további küzdelem mellett az, hogy imádod amit csinálsz. Ez az igazi különbség. Sohasem könnyű és sohasem akadálymentes – sőt olykor tízféle akadályt is le kell küzdeni egyszerre.

Az is ösztönöz, hogy sikerült olyan környezetet kialakítanunk, amelyben mindenki jól érzi magát és remekül szórakozik. Úgy bemenni dolgozni, hogy azt érzenéd, munkába kell menned, lenyűgöző élmény – véleményem szerint alapkezelő cégünk minden munkatársa így érez. Az a célunk, hogy növekedjünk és megérdemelten magas szintű szolgáltatásokat nyújtsunk ügyfeleink számára. Kizárólag a legjobb ágazati gyakorlatot alkalmazzuk, sőt olykor még ezeken is túllépünk – a várható változások ismeretében megpróbálunk lépéselőnyre szert tenni. Mindez nehéz feladat, azonban a kihívás, hogy az ágazat legjobbjaival versengjünk és éppoly jól teljesítsünk mint ők, rendkívül izgalmas és felpezsdítő élmény.

Ha csupán egyetlen tanácsot adhatnál, akkor mi lenne az? 

A következő mondást idézném, ha nem gond. Az idézet a színésztől, Steve Martintól származik: „Legyél olyan jó, hogy ne tudjanak figyelmen kívül hagyni.... Azt hiszem, ez mindent elmond!"

Meséld el a történetedet és küldd el a Pharmaton® csapatának!

Töltsd fel a történetedet!

ELMESÉLNÉL EGY LELKESÍTŐ TÖRTÉNETET?

Töltsd fel a történetedet!
MONDD EL A TÖRTÉNETEDET!

Töltsd ki az alábbi űrlapot és küldd el a Pharmaton csapatának!

Mutasd be magad:

Ennek a történetnek a benyújtásával elismerem, hogy egyetértek a Pharmaton® webhelyen adaptált és publikált változat tartalmával.
*KÖTELEZŐEN KITÖLTENDŐ MEZŐK